1873. május 17-én a nemes és önzetlen lelkű Kakasdi Hajós Mihály maga köré gyűjtötte a hozzá hasonlóan gondolkodó polgártársait, és közösen megalapították a Lendvai Önkéntes Tűzoltóegyletet. Az ügyvédként tevékenykedő Hajós mindenütt első volt, ahol a közös jóért kellett tenni, a történelmi források tanúsága szerint sem fáradságot, sem időt nem kímélt a jó cél érdekében. A polgárok a támogatásra való mozgósítást és felhívást lelkesen fogadták, így a május 25-i rendes közgyűlésen, amelyen a lendvai egylet alapszabályát is elfogadták, 120 alapító tagot jegyeztek be. A lendvai tűzoltóegylet megalakulása kiindulópontot jelentett a többi muravidéki tűzoltóegylet ezt követő megalapításához is.
Az első önkéntes tűzoltóegyletet 1846-ban Németországban alapították, Szlovénia területén 1869-ben, Metlikában, a monarchia magyar részén pedig 1870-ben alakult meg az első ilyesfajta társulás. Ezt követően főleg az akkori Magyarország nagyobb településein alapították sorra a tűzoltóegyleteket, és nem sokkal ezután, 1873-ban alakult meg az Alsólendvai Tűzoltó-Egylet is.
Az egylet alapítói között a legvagyonosabb polgárokat találjuk meg, hiszen – ahogy ez az alapszabályban olvasható – az egyletnek a működéséhez saját magának kellett előteremtenie a pénzt, mégpedig az alapító tagok által befizetett összegekből, a támogató tagok tagdíjából és az egyesület ünnepein összegyűjtött önkéntes adományokból. A tagok lelkesedése és önfeláldozása már az alapítást követő évben megnyilvánult az első kézi meghajtású fecskendő és a többi szükséges felszerelés megvásárlásában. Ez alkalomból nagy mulatságot szerveztek, melynek bevételét további felszerelések vásárlására fordították. Nem sokkal azután, hogy Murkovics János professzor – egyben jelentős zeneszerző és fúvós zenész – a lendvai polgári iskolában kezdett tanítani, 1881-ben az egylet keretein belül fúvószenekart alapított. A fúvósok megalakulásával az egylet a kulturális élet irányítását is a kezébe vette, hiszen többek között színdarabokat és szavaló eseményeket szerveztek. A zenekar működését az 1. világháború lehetetlenítette el.
Csente, Petesháza, Hídvég, Bánuta, Völgyifalu és Hosszúfalu tartozott a lendvai tűzvédelmi terület alá. Már a 19. század végén megmutatkoztak az első működési nehézségek, hasonló ingadozásokból pedig az egylet 150 éves története során nem volt hiány. Az egylet működésének a 40. évfordulója alkalmából szerettek volna egy tűzoltóotthont építeni, ezt azonban az első világháború, és Hajós úr, az egylet motorjának a halála meghiúsította. Az első világháborút követően az egylet egészen 1925-ig nem szerveződött újra. Ezt követően állami intézkedéseket hoztak, amelyek minden polgárt arra köteleztek, hogy segítsenek az oltásban és a mentésben, illetve történt számos tűzeset is, amely a tűzoltóegylet újjáélesztésére sarkallta a város vezetését. Az egylet csatlakozott a Jugoszláv Tűzoltószövetséghez, és 1930-ban egy új motoros fecskendővel, ezt követően pedig egy szerszámos tűzoltójárművel gazdagodott.
Azokban az időkben főleg a falvakban voltak gyakoriak a tűzesetek, ahol a fából épült és szalmával fedett házakból és gazdasági épületekből volt a legtöbb, de a lendvaiak többször oltottak Magyarországon és Muraközben is. A 2. világháború után az egylet mind felszerelését, mind pedig állományát illetően elszegényedett. 1945 augusztusában Némethy István vezetése alatt operatív egység alakult, a tűzoltók pedig újra egyesítették erejüket, és nemsokára három motoros fecskendővel kezdték meg működésüket. Egyúttal a petesházi olajmező biztosításáért is ők feleltek. 1950-ben Vilko Frahm vette át a parancsnokságot, vezetése alatt az egylet sokat fejlődött és versenyeken is bizonyított.
Az egylet működésének a 80. évfordulója alkalmából 1953-ban átadták a tűzoltóotthont is, ezen időszak fontos eseményei között pedig megemlíthetjük még egy tartálykocsi beszerzését. Ahogy az az egylet működése során gyakran előfordult, a tagság létszámának és munka iránti motiváltságának az ingadozása nagy kihívást jelentett. Nem volt ez másképp 1964-ben sem, amikor a tagság létszámcsökkenése miatt az egylet vezetését ifj. Hajós Ferenc vette át, aki külön figyelmet szentelt a fiatal tűzoltók toborzásának – és ebben sikerrel is járt. Az egyesület működésének a 110. évfordulója alkalmából Varga Sándor szerző tolla alatt napvilágot látott a Lendvai tűzoltóság krónikája 1873–1983 című kiadvány.
A tűzoltás mellett az egylet a működése évtizedeiben a gyakori árvizek során is jeleskedett, a háborút követően pedig szorosan együttműködött a Nafta Ipari Tűzoltóegyletével.
Az idei évben az eddigi kerek évfordulókhoz hasonlóan nem csak Lendván, hanem minden muravidéki tűzoltószervezetben ünnepelnek, hiszen a lendvai egylet példáját követve a térségben 172 sikeres tűzoltószervezet jött létre, valamint Franc Gomboc szerző jóvoltából megjelent a Gasilstvo v Prekmurju 1873 – 2003 (A muravidéki tűzoltóság 1873–2003) című terjedelmes monográfia is.
A megközelítőleg 1400 szlovéniai tűzoltóegylet közel 150 000 embert, közülük körülbelül 50 000 operatív tagot tömörít. A szlovéniai tűzoltóegyletek 120 községi vagy községközi tűzoltószövetségbe kapcsolódnak be.
